Rendezvények Madarasi Hargitán

A Madarasi Hargitán mindenkor a tél számított az igazi szezonnak. Hosszú tél és jó hóviszonyok mellett lehet hódolni a téli sportoknak. Az évtizedek alatt természetesen összegyűlt jó néhány említésre méltó név akik itt kezdték, tanultak, gyakoroltak, majd valamilyen szinten eredményeket is tudtak felmutatni a hazai vagy nemzetközi kompeticionális életben. Edzőtáboroknak, sítáboroknak, autodidakta módon fejlődő sízőknek mindig helyet adott a Madarasi Hargita, és mindig kedvelt sízőhelye volt a kedvtelésből, szórakozásból sízni vágyóknak.

Érdemes ugyanakkor megemlíteni azokat a rendezvényeket, melyek hagyományosnak számítanak, és amelyek évről évre sok embert vonzanak ide.

Székelyudvarhelyi síbajnokság: 1982 decemberében írták a szabályzatot, mely máig érvényes. 1983- tól működik jelen formájában. Előtte is szerveztek versenyeket, csak a szervezők által megszabott versenyszabályok szerint. A '80- as évek közepén 9 csapat vett részt a bajnokságban, 125 résztvevővel. Jelenleg négy csapat versenyzői maradtak síléceken a Roseal, az Egészségügy, a Szentegyházi Vasas valamint a Jómadarak.

"Pro família" családi síverseny: Húsz évvel ezelőtt , 1984- ben szervezték az első ilyen versenyt, mely a mai napig egyedi rendezvény. Célja az volt, hogy a sísportot szerető generációkat összetartásra nevelje, valamint a hagyományokat az ifjabb nemzedékben tovább éltese. Ez a verseny az 1983- ban lefektetett szabályok szerint minden évben, a március 8.-hoz legközelebb eső vasárnap kerül megrendezésre. Ezen versenyek színfoltjai a három generációs családok, ahol a nagytata egy csapatban sízik az unokával. Olyan eset is volt, amikor 33 család 101 résztvevővel indult.

"Házi" versenyek: a háború utáni újjáépítéstől számítva, mindig voltak téli sportokat kedvelő, természetszerető lelkes testnevelő tanárok, vagy akár más foglalkozásbeli szervezők. Ezekről nehéz volna most pontos leltárt készíteni, így általánosságban említenénk, hogy minden évben szerveztek sítáborokat, expedíciókat, a diákság részére. Ezek a tevékenységek a mai napig élnek, sőt egyre népesebb tömegeket mozgatnak. Így a versenyek között a sítáborok utolsó napján szervezett síversenyek mindig komoly megméretetést jelentettek a résztvevő fiatalok számára.

A fentebb felsorolt sportrendezvényeken kívül a Madarasi Hargita hagyományosan helyet biztosít nagyobb, összetettebb rendezvényeknek. Ezek közül az alábbiakat említenénk:

Hóhányó Olimpia: az Udvarhelyi Fiatal Fórum által minden év márciusában szervezett rendezvényen a kezdetekben csak udvarhelyszéki fiatalok vettek részt, de mára a résztvevők köre kibővült, így a Temesvári Magyar Diákszervezet, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége és a Magyar Ifjúsági Tanács is képviselteti magát. 2005-ben, immár tízedik alkalommal került sor a rendezvényre. Az elsődleges szempont egy olyan téli rendezvény szervezése, amelyen az Erdélyi fiatalok, élve a festői Hargita adta lehetőségekkel, közös szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget kapnak, s mindez nem jelent túl nagy anyagi megterhelést számukra. Ahhoz, hogy érvényesülhessen a valódi Olimpiai Játékok jelszava, miként nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, a szervezők minden évben változatos és érdekes programokat biztosítanak, melyeken a sportolás mellet a szórakozás elengedhetetlen.

Hó-Napok: A rendezvényt először 1995- ben szervezte meg a Temesvári Magyar Diákszervezet, "TMD Olimpic" néven. Míg az első évben 40 diák vett részt, 2000-ben már több mint 200-an voltak.

Miután a szervezők "kiöregedtek" az egyetem padjaiból, az SZ-MADISZ ifjúsági szervezet égisze alatt "Hó- Napok" néven folytatták a rendezvényt, mely az idén már hatodik alkalommal került megrendezésre. Résztvevők az ország különböző részeiből, valamint egyre többen az anyaországból gyűlnek össze. A háromnapos rendezvényen változatos sportvetélkedők és hajnalig tartó, ismerkedéssel egybekötött táncesték tarkítják a programot. Szép nemes célokat szolgáló rendezvény, reméljük továbbra is élni fog.

A Madarasi búcsú: a Madarasi Hargita névadója Csíkmadaras község. Bár a névadás körülményeit és időpontját nem sikerült pontosan behatárolni, ugyanakkor egyéb forrásanyagokban sem fellelhető, annyit azért tudunk, hogy a csikmadarasi emberek a közelebbi helységekhez hasonlóan (pl. Kápolnásfalú, Zetelaka, Szentegyháza), magukénak tartják a hegyet. A Szentkereszt felmagasztalása előtt vagy után, eredetileg szeptember hónap harmadik hétvégén, a Madarasiak elzarándokolnak a csúcson 1986-ban felállított kereszthez, ahol istentiszteletet tartanak. A hagyomány 1991-től indult és az időjárási viszonyok függvényében esetlegesen változhat a szeptember közepi dátum. Esetenként az istentiszteletet a Madarasi Menedékházban tartják. Ugyanakkor a kirándulás a Madarasi diákoknak jutalom akciót is jelent.

A Madarasi Hargita a téli szezonon kívül is számos kikapcsolódási lehetőséget biztosít a látogatóknak, és otthon ad több találkozónak, konferenciának, rendezvénynek. A szakmai jellegű műhelytáborok közül kiemelnénk az ErGo Egyesület által szervezett táborokat.

ScrollToTop